A légi katasztrófák földi áldozatai – a Germanwings katasztrófa szomorú margójára

2015/03/26. - írta: Független Én

zuhano_felho.jpgMa már percek alatt értesülünk mindenről, ami a nagyvilágban történik. Szinte minden eljut hozzánk, akár akarjuk, akár nem. Gyorsan értesülünk természeti katasztrófákról, tömegbalesetekről, öngyilkos merényletekről. Néha felkapjuk a fejünket, sajnálkozunk, meghökkenünk, aztán kenünk egy vajas kenyeret és egyfajta védekező közönnyel tesszük a dolgunkat, megyünk a reptérre a kedvesünkért, repülünk a gyerekhez, mert Londonba ment szerencsét próbálni és végre van rendes lakása, repülünk a munka miatt hétfőn el, pénteken vissza. Kívülről tudjuk, melyik fapados hova nem repül és mennyi csomagot lehet büntetlenül utaztatni.

Repkedünk keresztül-kasul a világban és eszünkbe sem jut, hogy baj lehet. Mert ugye mindenki úgy tudja, hogy autóbalesetben sokkal többen halnak meg, mint repülőgép szerencsétlenségben. Amikor repülünk nem is tudatosul hogy több ezer méter magasan vagyunk, van padló a lábunk alatt, jó a kilátás, esetleg vannak filmek és non-plusz ultra, még szendvics is. Nem érzékeljük, hogy veszélyben lennénk. Vakon megbízunk abban a jóvágású egyenruhás fiatalemberben, aki magabiztosan köszöntötte az utasokat a beszállásnál a pilóta fülke ajtajában. Betuszkoljuk a csomagot morcosan az ülés fölötti kis rekeszbe. Mindentudó unalommal és teljes közönnyel ignoráljuk az oktatást a vészhelyzet esetén alkalmazandó eszközök leltáráról és a biztonságos testhelyzetről. Belül mindenki nagyjából elkönyvelte, hogy ha baj lesz, sok ezer méter magasban, nem a testhelyzet lesz a legfőbb probléma.... még akkor is, ha az oxigénmaszk azért elég hasznosnak tűnik sokadjára is. Közben lassan a kifutópályára fordul a gép. Minden rendben, minden ellenőrzés alatt. Aztán felzúg a motor, meglódul a vasmadár és megyünk. Gond nem lehet. Valahol legbelül tisztában vagyunk egy esetleges katasztrófa lehetőségével. Talán meg is markoljuk kicsit jobban a karfát. Esetleg egymásra nézünk zavartan kuncogva vagy csukott szemmel elmormolunk egy imát. Mégis távolinak tűnik bármilyen esetleges szerencsétlenség gondolata is. Amikor egy utasszállító valahol a világban mégis lezuhan, általános a döbbenet. Hiszen ez az a katasztrófa, amiről azt gondoljuk, hogy egyszerűen nem történhet meg.

 

Tömegszerencsétlenségek márpedig vannak

 

Sajnos az élet azt mutatja, hogy az ilyen tömegszerencsétlenségek igenis megtörténnek, tekintet nélkül arra, hogy kik és hányan vannak a fedélzeten, hova tartottak és milyen nemzetiségűek voltak. Különösen nagy a döbbenet, amikor az ember realizálja, hogy több százan vesztek oda hirtelen. Ilyenkor gyakran elgondolkozik az ember, vajon mit élhettek át az emberek a fedélzeten? Miért történt ez meg? Hogyan értesítik a hozzátartozókat? Mit élhetnek át azok, akik szeme láttára tűnik el az érkező járatok kijelzőiről a gép száma? Miért szólnak arról sokszor a jelentések, hogy elvitték a hozzátartozókat a baleset helyszínére? Miért vannak általában ezek az emberek együtt a reptéren egy teremben?

Fontos tudni, hogy amikor egy repülőgép lezuhan, a légitársaságok nemzetközi szervezetek által előírt és az adott régióban működő légitársaságokra általánosan érvényes protokoll szerint járnak el, melyek részletesen előírják, hogyan kell a hozzátartozókkal ilyen tragikus esetekben bánni. Alapvető követelmény, hogy amíg nem értesítették hivatalosan az összes áldozat hozzátartozóit, addig a légitársaságok nem hozzák nyilvánosságra a balesetet szenvedett gép utaslistáját. Ezen kívül kötelesek egy elkülönített helyiséget biztosítani a hozzátartozóknak a reptéren, ahol orvosi ellátást illetve mentális és spirituális segítséget kapnak krízishelyzetekre kiképzett segítőktől, valamint különböző egyházak képviselőitől. Annak érdekében, hogy megpróbálják enyhíteni valamelyest a gyászolók fájdalmát a légitársaságok általában saját üzletpolitikájukat követve, jóval túlmennek a kötelezően megszabott kereteken.

 

Az áldozatok hozzátartozói

 

Amikor egy repülőgép-szerencsétlenség után értesítik a hozzátartozókat, az első reakció a döbbenet. Ilyenkor sokan gépiesen követik a reptéri személyzet utasításait, és fel sem fogják, hogy mi történt valójában. Gyakran a hozzátartozók nem hiszik el, hogy a gép, ami lezuhant az az a gép volt, amin a hozzátartozójuk utazott. Hitetlenkedve ellenőrzik a járatszámot. Többször is. Kétségbeesetten próbálják elérni a szeretteiket, remélve, hogy talán valami csoda folytán mégsem jutottak fel a gépre. Sajnos gyakran előfordul, hogy a hozzátartozók a médiából értesülnek a katasztrófáról, illetve ismerőseik hívják őket a hírrel, még mielőtt a légitársaság hivatalosan tájékoztatni tudná őket. Ilyenkor a hozzátartozót még nagyobb trauma éri, hiszen a rossz hír egy autentikus forrás helyett, egy nem várt helyről érkezik, egy személytelen, de horrorisztikus tudósítás vagy egy érthetetlen részvétnyilvánítás formájában. Olyan nagy és hirtelen a sokkhatás, hogy gyakran az emberek nem hiszik el, hogy a katasztrófa valóban megtörtént: „Hogyan lehetséges ez? Hiszen felszállás előtt még beszéltünk! Azt beszéltük meg, hogy este elmegyünk vacsorázni!”.

 

A haragon át a tényekig

 

Amikor az első döbbenet elmúlik, a hozzátartozók keresni kezdik a miérteket és gyakran előfordul, hogy a veszteség tudtában agresszíven lépnek fel a légitársaság képviselőivel szemben. Ki a hibás? Mi történt? Hogy történhetett meg ilyesmi? Hol a gép? Hova zuhant? Hol van a férjem, a kedvesem, a gyerekem? Ha meghalt a szerettem, hol a teste? Szenvedett? Hogy haltak meg? Mennyi ideig zuhantak? Sajnos a legtöbb kérdésre nincsenek azonnal válaszok, így a gyász még nehezebb a tisztázatlan miértek árnyékában. Nehezíti a helyzetet, ha a repülőgépet, illetve a holttesteket nem találják meg, hiszen ebben az esetben a hozzátartozók nehezebben fogadják el szerettük halálának tényét, hiszen amíg nincs holttest, addig nem is biztos, hogy meghalt, amíg nincs holttest, addig van remény. Azért, hogy segítsenek a hozzátartozóknak elfogadni a katasztrófa tényét és feldolgozni a veszteséget, a légitársaságok felajánlják a hozzátartozóknak, hogy a lehetőségekhez mérten, megnézhessék a katasztrófa helyszínét vagy a roncsot. Akármilyen kegyetlenül is hangzik ez az eljárás elsőre kívülállóként, a hozzátartozóknak megnyugvást jelenthet, ha a saját szemükkel látják, hogy a baleset tényleg megtörtént és az életben maradásnak nem volt esélye.

 

Média és közösség

 

Sajnos egy légi katasztrófa nem csupán egy tragikus tömegbaleset, de egy jól eladható szenzáció is, ami nagy nézettséget generál. Minél személyesebb az emberi oldal, annál többet ér a hír. A csatornák folyamatosan mutatják a baleset helyszínét, percről-percre közvetítik a fejleményeket. Sajnos a gyászoló hozzátartozók akaratlanul céltáblái ennek a kéretlen figyelemnek. Egyrészről a miérteket keresve folyamatosan figyelik a híreket, másrészről a helyszíni tudósítások kendőzetlenül mutatják az gyász első döbbent óráit, mely a legkevésbé sem lenne közérdekű információ. A közös helyiség a reptéren, azon kívül, hogy segíti a közvetlen kommunikációt a légitársaság és a hozzátartozók között, arra is szolgál, hogy védett kereteket biztosítson a gyászolóknak. Fontos az a szempont is, hogy a közös veszteség közösséget teremt, így a hozzátartozók akarva-akaratlanul is megosztják egymással gondolataikat. Ilyen hirtelen trauma esetén gyakran ismételnek el történeteket arról, hogyan váltak el utoljára, mit csináltak akkor, amikor értesítettek őket, milyen kérdéseik vannak a balesettel kapcsolatban. Vigaszt adnak egymásnak azzal, hogy ismeretlenül is osztoznak ugyanannak a megmagyarázhatatlan tragédiának a fájdalmában. Sokszor évekbe telik, mire a hozzátartozók feldolgozzák a veszteséget. Különösen azok vannak nehéz helyzetben, akik több családtagot is elveszítettek, illetve akik soha nem tudták eltemetni szeretteiket vagy soha nem kaptak kézzelfogható magyarázatot, bizonyítékot arra, ami történt. Amikor nincsen válasz a miértre, nincs roncs, nincs felelős, sokáig élhet a remény a szívekben, hogy egyszer valami csoda folytán még hírt kapnak az áldozatokról. Ha emberi mulasztás történt vagy merénylet áldozatai lettek az utasok, a gyász nagyon sokáig elhúzódhat, mert a hozzátartozók nem képesek túllépni a haragjukon és képtelenek megbocsátani a felelősöknek.

 

Állj meg egy pillanatra!

 

Szerencsére viszonylag ritkák a légi katasztrófák, így nem mindenki lesz az élete során közvetve vagy közvetlenül érintve egy ilyen tragédiában. Fontos azonban, hogy tudjuk bármikor, bárkivel megtörténhet egy ilyen katasztrófa és te is én is elveszíthetsz valaki fontosat így. Emlékezzünk meg egy pillanatra az áldozatokról és a hozzátartozókról ismeretlenül is. Mondj egy imát, állj meg egy percre csendesen! Gondolj arra, hogy mennyire hirtelen változhat meg az élet és tudatosítsd magadban mennyire fontos, hogy békében élj önmagaddal és másokkal is amennyire lehet, hiszen soha nem lehet tudni, milyen lezárást hoz az élet.

 

Forrás:

ICAO Policy on Assistance to Aircraft Accident Victims and

their Families, Approved by the Council
and published by its decision, First Edition — 2013 International Civil Aviation Organization

http://www.icao.int/Meetings/a38/Documents/DOC9998_en.pdf

James N. ButcherUniversity of Minnesota Chris Hatcher University of California, San Francisco, The Neglected Entity in Air Disaster Planning Psychological Services, American Psychologist, September 1988 Vol.43. No 9, 724-729, The American Psychology Association

Aviation safety: civil aviation accidents and incidents, Regulation (EU) No 996/2010 of the European Parliament and of the Council of 20 October 2010 on the investigation and prevention of accidents and incidents in civil aviation and repealing Directive 94/56/EC, Last updated: 14.04.2011
htt://europa.eu/legislation_summaries/transport/air_transport/tr0046_en.htm
Kenville, McBride, Higgins, Petros, Jensen, Yurkovich), Helping Airport and Air Carrier Employees Cope with Traumatic Events, ACRP Report 22, University of North Dakota,Transportation Research Board, Washington DC, 2009

 

andrealung139165ff.jpgSzerző: Lung Andrea
További írások a szerzőtől: Lélekgondolat
Facebookon is követheted Andrea hivatalos oldalát


Fontos! Az engeddel.blog.hu független bármely politikai vagy vallási nézettől, és tevékenységével sem kíván semmilyen konkrét politikai vagy vallási szervezetet támogatni. A blogbejegyzésekhez hozzáfűzött kommentek nem a www.everrip.com nézeteit tükrözik. Bloggereink a posztokat segítő szándékkal írják, de a hozzászólásokat nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Ezért kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! A szélsőséges megnyilvánulásokat moderáljuk!

Címkék: gyakorlat
9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://engeddel.blog.hu/api/trackback/id/tr517307576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.27. 10:16:33

"Sajnos az élet azt mutatja, hogy az ilyen tömegszerencsétlenségek igenis megtörténnek"

A Germanwings esete valószínűleg NEM tömegszerencsétlenség volt, hanem terrorcselemény. Egy öngyilkos NEM ARAB terrorista vitt magával a halálba 149 ártatlan embert. A "nem arab" helyére be lehet írni, ki mire tippel a bizonyos népcsoportban gyakori Lubitz vezetéknévből.

Európa vonakodó állam- és kormányfői megkapták az üzenetet: ha továbbra is húzódoznak attól, hogy besoroljanak az USA mögé az oroszok elleni agresszióban, akkor további hasonló "sajnálatos" események következhetnek.

A terrorcselekmény szépen elvonta a figyelemt arról is, hogy az USA Észtország északi határától kezdve Románia déli csücskéig amerikai csapatokat von össze végig az orosz határ mellett.

Az agymosott zombikat meg a "szegény" depressziós pilóta meséjével etetik a bulvármédia közreműködésével, aki szerelmi bánatában gyilkolt meg 149 ártatlan embert, holott valójában az orosz provokációra, majd a világháború kirobbantására készülnek, ahol "természetesen" a közép-európai államok területe lenne a csatatér.

Bikli néni 2015.03.27. 12:05:01

A poszthoz: köszönöm a leírást, leginkább azért olvasom az ezzel kapcsolatos híreket, mert a hozzátartozók fájdalmával annyira együtt érzek, hogy már az érdekelne leginkább, az ő fájdalmukon mi módon próbálnak enyhíteni.... (A szerencsétlen áldozatoknak és családjuknak már oly mindegy, mit találnak Lubitz lakásában vagy múltjában.)

@beszélő majom: Nomen est omen, ahogy mondani szokták.
Erre a hajmeresztő konteóra - aminek egyébként a fent írt cikkhez semmi köze - kb. ugyanannyi bizonyíték van, mint a "szerelmi bánata volt" verzióra, ami mellesleg hiteles (tehát nem blikk-színvonalú) portálon el se hangzott.

2015.03.27. 13:52:53

@beszélő majom:
Nekem nem világos milyen népcsoportban olyan gyakori a Lubitz vezetéknév. Amúgy most hozták nyilvánosságra, hogy valóban mentálisan gyenge volt a másodpilóta. A tragédia napján nem is repülhetett volna. Repülésre alkalmatlannak találta az utolsó vizsgálat, régi húzódó depressziója volt. Az orvosi igazolást ráadásul eltitkolta a felettesei előtt. Most azt, hogy ezt, hogy tehette meg ilyen pozícióban az más kérdés.
Miért lenne jó megint egy világháború Európa közepén? Indokot, érvet is bírsz mondani?
Oroszország bár erős, nem bírna a NATO-val. Ez nem feltevés, ez tény. Mi értelme lenne elpusztítani ezt a régiót? Szerinted?
Semmi nincs ezen a területen ami értékes lehet az USA-nak. Ellenben Szíria, Irak, Kuvait területe még mindig gazdag olajban, ami viszont nagyon is kell az Államoknak. Miért lenne az jó nekik, ha itt is, ott is háborúzna, kénytelen lenne megosztani a haderejét. Nem logikus amit írsz.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.27. 14:49:57

@Kuoni pásztor:

"Amúgy most hozták nyilvánosságra, hogy valóban mentálisan gyenge volt a másodpilóta. A tragédia napján nem is repülhetett volna. Repülésre alkalmatlannak találta az utolsó vizsgálat, régi húzódó depressziója volt. Az orvosi igazolást ráadásul eltitkolta a felettesei előtt. "

Végül is azt tényleg nem hozhatták volna a nyilvánosságra, ha a pasi egy Moszad-ügynök lett volna, és a küldetése célja az lett volna, hogy az európai nemzetek vezetőit jobb belátásra bírja az USA oroszellenes provokációjának a támogatásában.

Bikli néni 2015.03.27. 17:38:51

@beszélő majom: Mivel nem vagyok szakértő a témában, ugyanannyi információm van, mint mindenki másnak. Ezek alapján botorság lenne tényként kijelenteni bármilyen, a médiában elhangzott elméletet, beleértve persze a tiedet is. És értő olvasás rulez, leírtam már egyszer, hogy a szerelmi bánatos történet még csak el se hangzott sehol (én legalábbis sehol nem olvastam), szóval nem is jutott eszembe, te hoztad fel.

Az utolsó mondatodat nem is tudom értelmezni (nincs neurológus pasim), de mivel mindenkivel úgy beszélsz, mint a kutyával, különösebben nem is szeretnék veled vitázni.

Sajnálom, hogy ez az egyébként elgondolkodtató írás így szét lett offolva.

Rejsz Felügyelő 2015.03.27. 17:52:19

"orvosi ellátást illetve mentális és spirituális segítséget kapnak"

Nem is tudom, mit váltana ki belőlem, ha pont egy szerettem elveszítése után jönne oda hozzám valami sámán vagy pap vagy hasonló figura, hogy mesedélutánt tartson a "jóságos" XY-ról, aki tulajdonképpen ezt is csak azért csinálta, mert olyan nagyon gondoskodó.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.28. 11:10:48

@Rejsz Felügyelő:

"ha pont egy szerettem elveszítése után jönne oda hozzám valami sámán vagy pap vagy hasonló figura, hogy mesedélutánt tartson a "jóságos" XY-ról"

Honnan veszed, hogy odamenne hozzád? Hiszen nem tudna veled beszélni, mert nem lenne közös nyelvetek.

A nem hívők legfeljebb egy pszicholgust kaphatnak. Nem kell félned, a hittérítő munkát soha nem viszik ki a tömegkatasztrófák hyelyszínére.

Bikli néni 2015.03.28. 14:01:56

Érdekes és egyben szomorú volt olvasni, amit Lubitz exbarátnője írt arról, hogy a férfi nem szerette volna, hogy elfelejtsék a nevét. Tisztára, mint Hérosztratosz az ókorban, amikor hasonló célzattal felgyújtotta az Artemisziont. Pedig akkor még nem volt mindenki írástudó, meg internet sem létezett, mégis fennmaradt a neve.