HOGY KELL CSINÁLNI?

2015/06/04. - írta: Független Én

elenged.jpgTe hogy csinálod? - kérdezik azok, akiknek mostanában kellett szembesülniük egy szerettük elvesztésével.

Az ember sok mindent kibír. Olyat is, amire korábban azt mondta volna: belepusztulok. Igen, belepusztul az ember. Egy darabig. De nem szabad sokáig. Te döntöd el.
Ha sokáig ragadsz benne, magával húz. Szokásoddá válik. Jön egy emlék. Érzed ahogy közeleg. Néha mint a villám csap le rád. Máskor szépen lassan élesedik a kép a homályból és teljes fényében kúszik bele minden idegsejtedbe. Uralkodni akar. Rajtad. Azt akarja, hogy fájjon. Hogy szenvedj. Itt és ekkor dől el, hogy mit lépsz erre. Hagyod, hogy ő irányítson téged, vagy tovább lépsz. Erővel, akarattal, önuralommal.
Néha azt gondoltam, ha nem engedem, hogy belém marjon, akkor hűtlen leszek hozzá. Oh, ez nem így van. Ha engedem, hogy az emlékek csípjenek, marjanak, égessenek, azzal magamnak ártok. Amit a sors rám mért, az visszafordíthatatlan. Meg kell tanulni felismerni az érzéseket. Meg kell tanulni bánni velük. De mindenki maga dönti el, hogy melyik utat választja. Az örök szenvedést, vagy az elfogadást.

Persze vannak teljesen váratlan pillanatok, amire nem tudsz felkészülni. Mint a minap. A házunk előtt kisdiákok mentek el. Hallom, amikor az egyik kissrác így szól:
 - Itt lakott a világ legjobb embere.
- Ki volt az?- kérdi szerény hangon egy kislány.
- Hát a Vikker Dani. Hangjából sütött a büszkeség, hogy ő ismerte.

Ilyenre nem lehet felkészülni. De ez sem baj. Hagyom. Hadd jöjjön. Néha ki kell nyitni a szelepet. Jót tesz. Megkönnyebbülsz. Azt is megfigyeltem, ha jön a fájdalom és hagyom, hogy más levegyen belőle, mert segíteni akar nekem, az csak rövid ideig tartó álmegoldás. Nem lehet becsapni. Mert visszatér. Erősebben, akaratosabban, legyőzhetetlenül. Neked kell tudnod, hogy éppen melyik fajtájával szembesülsz. Ez a tanulóidőszak hosszú. Végig kell járni. Lépésről lépésre. Senki nem járhatja végig helyetted.

Leszek még boldog?
Számtalanszor tettem fel magamban a kérdést: Lehet még boldog, aki elveszítette a gyermekét? Ma már tudom, hogy igen. De nagyon másképp, mint előtte. Van különbség a boldogság és öröm között? Az örömpillanatok összeadódnak. És egyszer csak úgy érzed, most jó. Most boldog vagy. Másnak örülsz, mint korábban. Másképp örülsz. Legalábbis én így teszek. A fájdalmas emlékképekkel szemben a boldog pillanatoknak utat nyitok. Megélem őket. Apróságok, melyek azelőtt nem voltak láthatóak, most óriásira nőttek. Gyönyörködni a virágokban. Megállni. Elmerengni a természet szépségében. Érezni a tavasz illatát. Beszívni a virágillattal megédesített levegőt. Hagyni, hogy jó legyen. Örülni a munkádnak. Ha látom a nagy áttörést, hogy amit tanítok, az célba ér. Olyankor gondolatban hangosan felkiáltok. Ez az! Megvagy! Boldog vagyok, ha egy-egy diákot, akinek esze ágában nem volt tanulni, rádöbbentek arra, hogy a tudás, a tanulás jó. És onnantól kezdve megváltozik.

Senkit sem birtokolhatunk
Egy teljes évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megértsem. Nem, nem az agyammal. A lényemmel. Teljes egészében. Még a gyereked sem a tiéd. Jön hozzád egy lélek, aki téged választ. A te családodat. Mert ott akar fejlődni. Veletek. Meddig marad? A sorskönyve adott. Mindannyian magányos lelkek vagyunk. Egymás mellett élő lelkek. Akiknek az élet nehézségeivel egyes-egyedül kell megküzdeni. Azt gondoljuk, hogy osztozunk fájdalomban-örömben. Dehogy. Osztozni kézzelfogható tárgyakon lehet. Megfoghatatlan érzelmeken nem. Az érzelmek nem egy torta, amiből leszelek egy darabot és másnak adom. Neked is fáj, neki is fáj, te is örülsz, ő is örül. Lehet együtt, egyszerre, de mégis ott belül csak te tudod mit érzel. Csak te kezelheted. Mit viszel magaddal majd a földi életből? Ezt a tudást, amit megtapasztaltál. És a szeretetet. Semmi mást.

Emlékgála Daniért
Ez olyan fájdalomözön, ami örömmel van vegyítve. Fel lehet rá készülni. Edzeni kell rá a lelket. Nehéz. Borzasztóan nehéz. Ha nekem jó, neked is jó. Üzeni Dani mindig kedvenc dalával. Élvezd. Hát élvezem az életet. Keserédesen.

Szerző: Weitz Teréz
További írások a szerzőtől: www.karrierkod.hu

 


Fontos! Az engeddel.blog.hu független bármely politikai vagy vallási nézettől, és tevékenységével sem kíván semmilyen konkrét politikai vagy vallási szervezetet támogatni. A blogbejegyzésekhez hozzáfűzött kommentek nem a www.everrip.com nézeteit tükrözik. Bloggereink a posztokat segítő szándékkal írják, de a hozzászólásokat nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Ezért kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! A szélsőséges megnyilvánulásokat moderáljuk!

Címkék: psziché
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://engeddel.blog.hu/api/trackback/id/tr247516292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frank Endi 2015.06.13. 18:35:58

Csupa hamisság, nem létező dolgok. Igen persze szeretnénk pótolni a veszteséget pld. egy virágzó mező látványával és illatával, de ez nonszensz, csak jó lenne, de valójában nem megy.
Ez az egész elengedésre felszólítás egy nagy tévedés, sőt butaság. Nem kell elengedni, hagyni kell, hogy velünk maradjon. Úgyis így lesz, bármit teszünk, s az igazi megnyugvást az hozza, ha tudjuk, hogy mindig velünk van. Mindössze a fizikai kapcsolat hiányát kell elfogadnunk. Hogy nem ölelhetjük meg. De ezzel jóval könnyebb együtt élni, mint a személyisége teljes hiányával.

Sós Éva 2015.06.22. 00:47:44

Kedves Frank Endi!
Az Everrip azzal a céllal jött létre, hogy az elmúlás, a gyász és az elengedés minden fázisában segítséget nyújtson mindazoknak, akik támogatást szeretnének ahhoz, hogy méltó módon tudjanak megemlékezni szeretteikről.
Ez nem egy szakmai fórum, itt helyet kapnak szakemberek és hétköznapi emberek hogy elmondják saját meglátásaikat. Amikor valaki gyászol, számos dolgot sajnos el kell engednie, hogy tovább tudja élni az életet. Ez nem jelenti azt, hogy a szerettük emlékét is. A blog jelmondata is erre utal: „Elengedni nem egyenlő a felejtéssel. Az elengedés teret ad a méltó emlékeknek.”
Mi ahhoz nyújtunk segítséget, hogyan lehet szebben, méltósággal gyászolni, mindenkinek a maga egyéni szellemiségével.
Ha megnézi az oldalt, biztosan talál olyan írást, mely közelebb áll önhöz.
Üdvözlettel: Everrip