Szakadó fonalak

2015/06/14. - írta: Független Én

Néha úgy halunk meg egymásnak, hogy még élünk...

let-gofekv.jpg

Együtt búcsúzunk
A temetések, mint a születések, sohasem egyformák. Ugyanolyan egyediek, mint azok, akiktől búcsúzunk. Feketeruhás alakok. Néhány szál virág, koszorú, valamilyen színtelen búcsúzó, utána halotti tor a meghívottaknak. Félszeg belépők. Hidegtálak, pogácsa, suttogás. Zavart motyogás, egy hosszabb, bizalmasabb ölelés az özvegynek. Ideges szervezkedés az étel körül. Kellenek majd még székek is. Rég nem látott arcok. Emberek a múltból és néhányan a mindennapjainkból. Elhalványult kötődések, elengedett kezek, elmélyült vonások. Valahol belül most megmérnek minket, valahol belül most megmérjük őket. Nem a hidegtálon múlik majd. Lassan oldódnak az emberek. Zajos lesz szoba a feltörő emlékektől, melegedő lelkektől. Szinte elfelejtjük, miért is vagyunk itt. Az elmúlás észrevétlenül adja át helyét az életnek. Sokan beszélnek egyszerre, itt-ott kihallatszódnak félmondatok: Nem is emlékszem, mikor láttuk egymást utoljára! Hány éves is most a kicsi? Lassan rajtunk a sor. Nem jönnek a gyerekek, pedig mi mindent megadtunk nekik! Szomorú, hogy így találkoztunk újra. Hallom Sanyika orvos lett! Szalad az idő! A Pista bácsi temetésén láttalak talán utoljára! Még mindig nem beszélnek egymással Péterék? Jó, hogy szegény Gizi ezt már nem élte meg. Szívroham - nem lehetett mit tenni. Igen, Gáborom is elment a múlt évben. Megette a testét a cukor. Tudod mennyire szeretett enni! Olyan jó, hogy eljöttetek, Évát a haláláig bántotta, hogy nem rendeződött az a dolog köztetek... Van még egy szék valahol? Gyere, ülj ide közénk!

Láthatatlan kötelék
Tétova párbeszédek. Itt-ott egy cseppnyi őszinte öröm a gyászban. Udvarias kérdések, finom tapogatózás a jelen polcain, fájdalmas sorsfordulatok bezsúfolva egy szobába. Néhány megkésett vallomás. Néhol tapintható feszültség, érzékeny témák, elkerült pillantások. Valahogy fel kell venni az elejtett fonalat. Hiába a fájdalom, mégiscsak összeköt. Itt az idő, hogy újra összekapcsolódjunk, ha csak néhány rövid órára is. Az illem is úgy tartja. Aztán valahol legbelül előbújik egy gondolat. Lassan tudatosul egy érzés, hogy mi itt igazából nem vagyunk idegenek egymásnak. Csendben megszületik bennünk a felismerés, hogy mi itt és most azért vagyunk együtt, mert mi valahol egy család volnánk. Megváltozott a világ.

Régen, amikor meghalt valaki, a rokonok mind eljöttek a temetésre. Akár messze távolról is, hiszen tudták, születni és meghalni csak egyszer lehet egy életben. Jöttek ünneplőben. A férfiak lehajtott fejjel szorongatták a kalapjukat. Eljöttek búcsúzni, leróni a tiszteletet, utolsó útjára kísérni egy rég nem látott testvért, apát, nagymamát. Tudták, a vér nem válik vízzé. Nem felejtették el, hogy van az a sorsakarat, ami előtt meg kell hajolni. Olyan akarat, mely kimondatlanul is térdre kényszeríti néhány órára a személyes konfliktusokat. Olyan erő, melynek összekovácsoló hullámait meglovagolva rendezni lehet a nézeteltéréseket. Mert konfliktusok akkor is, mindig is, minden családban voltak. Vélt vagy valós sérelmek minden ember életében és ezzel minden család történetében vannak. Van, hogy megoldódnak ezek a konfliktusok. Van, hogy úgy megy el az élet, hogy soha nem rendeződnek a kapcsolatok. Van, hogy az a megoldás, hogy nincs megoldás és el kell vágnunk azokat a láthatatlan fonalakat.

Viharok és vitorlák
Sokan kérdezik csodálkozva, hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe? Pedig legbelül tudjuk, egy adott konfliktusnak mindig van valamilyen alapja, miértje és előzménye, mely lassan és csendesen megágyazott a hirtelen felszínre törő érzelmeknek. Mindenkinek van egyfajta igaza, amiben szentül hisz. A tragédia ebben az, hogy igazság nem egyetemes. Sokkal inkább a saját élményeid, élettapasztalataid alapján megszűrt és értelmezett információ. Minden igaz lehet a magunk szemszögéből, akkor is, ha másiknak ugyanez a szempont egy vérlázító hazugság. A te szűrőd nem az enyém, így sokszor az igazságunk sem lehet ugyanaz. Ezért nagyon nehéz egy konfliktust objektíven megítélni, ha érintve vagyunk benne. Egyetlen konfliktust sem lehet megoldani, ha a felek nem hallgatják és értik meg egymást. Ha csak a saját mókuskerekükben taposnak, egyre gyorsabban hajtva az igazukat. Egy lehetséges megoldáshoz ki kell lépni a megragadt helyzetekből, a másik feletti ítélkezés árnyékából, bármennyire is nehéz feladat ez. Ha nem fogadom el a másikat, nem fogadom el önmagamat. Ha nem tisztelem a másikat, nem tisztelem önmagamat. Egymásban tükröződünk vissza. Van, hogy egy családtag olyan tükröt tart önkéntelenül, mely felnagyítja, láthatóvá teszi azt, amivel nem szeretnénk önmagunkban vagy az életünkben szembe nézni. Olyat mutat, ami valamiért fáj. Olyanra emlékeztet minket, amire még gondolni sem szeretnénk. Valami olyannal szembesít, melyről úgy gondoljuk, hogy hiányzik belőlünk, vagy nagyon is meg van, de nem szeretünk tudomást venni róla. Fájdalmas, de fontos felismerés ez.

A válaszok benned vannak
Hangos vita, esetleges tettlegesség helyett, de legkésőbb utána, érdemes elgondolkodni: mi a konfliktus igazi oka? Miről szól ez a helyzet? Hol vannak a határaim? Mi a szerepem? Ki osztotta ezt rám és akarom-e még játszani? A lelkem fáj vagy az egóm sérül? A konfliktus ellenére szeretnek, tisztelnek, elfogadnak engem? Nyitott vagyok arra, hogy a fájdalmas sérüléseket, fojtó vágyakat a másikban észrevegyem? Mennyit jelent nekem ez a kapcsolat? Mit látok a másikban és mit lát ő bennem? Hiszek a másik jó szándékában? Beszélgetünk vagy süket fülekkel, vakon és ökölbe szorított kézzel üvöltözünk egymással a valóság két végéből? Tényleg érdemes anyám romos házának egyharmadáért, egy kicsi haszonért, a hibáim álcázása érdekében elvágni a vérvonalat? Érdemes-e újra és újra próbálkozni, ha már ezredszerre sem sikerült? Ha vér helyett méreg folyik az erekben, és minden egyes találkozás egy halálközeli dózist jelent?

A válaszok a lelkünkben vannak. A tükör a kezünkben. A megoldás bennünk születik. A határokat önmagunknak kell megszabnunk. Ha történik egy belső elmozdulás, újra rajzolhatunk egy helyzetet. Az ujjal mutogatás nem segít. A passzív sértődöttség, a másikra várás megszilárdítja a helyzetet. Befagyott folyón egy hajó sem halad. Ne várj, amíg egy halotti torra kell menned, ahol a találkozás elkerülhetetlen. Nézz szembe önmagaddal! Tanuld meg meghallani a másikat. Halld meg akár a szavak mögött megbúvó félelmet. Lásd az embert a másikban és mutasd meg önmagad. Ne feledd, az elengedés is lehet egy megoldás.

Ha nem megy együtt, ha nem találsz jobb megoldást, ha nem hiszel a változásban, akkor lépj egyet hátra. Mindkettőtök érdekében. Néha akkor szeret a legjobban az ember, ha távol marad. Tarts távolságot, ha kell. Ne öncélú dacból, haragból vagy valamilyen sértődött állapotból, hanem az önmagad és a másik iránti tiszteletből. Akkor nem kell elkerülnöd senkit, nem kell lesütnöd a szemed és nem kell szégyenkezned sem, ha mégis találkoztok. Akkor lehet közös gyászotok akkor is, ha az utatok átmenetileg vagy talán már soha nem lesz az.

Fontos, hogy megtaláld a saját megoldásaidat és békében éld az életed. A halotti tor nem az életről szól. Azért van, mert valakinek lejárt az ideje. Egy figyelmeztetés, hogy neked sem lesz örökké nyitva a lehetőség, hogy jobban csináld.

andrealung139165ff.jpgSzerző: Lung Andrea
További írások a szerzőtől: Lélekgondolat
Facebookon is követheted Andrea hivatalos oldalát


Fontos! Az engeddel.blog.hu független bármely politikai vagy vallási nézettől, és tevékenységével sem kíván semmilyen konkrét politikai vagy vallási szervezetet támogatni. A blogbejegyzésekhez hozzáfűzött kommentek nem a www.everrip.com nézeteit tükrözik. Bloggereink a posztokat segítő szándékkal írják, de a hozzászólásokat nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Ezért kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! A szélsőséges megnyilvánulásokat moderáljuk!

Címkék: gyász psziché
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://engeddel.blog.hu/api/trackback/id/tr617543178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.