Az Everrip segítője: beszélegetés Lung Andreával

2015/10/22. - írta: Független Én

Szerettünk elvesztését életünk legfájdalmasabb időszaka követi, az út az elengedésig hosszú és egyénenként változik, ebben a folyamatban nyújt támaszt az Everrip és az engeddel.blog.hu, melynek aktív segítője, Lung Andrea, a Léleggondolat pszichológiai tanácsadója és bloggere.

12166591_10153695890773044_926013473_n_version_2.jpgAz Everrip aktív segítője vagy, miért tartod fontosnak ezt a küldetést?
Lung Andrea: Nagyon fontosnak tartom azt, hogy az elmúlás ne egy tabu téma legyen, amiről nem akarunk sem tudomást venni, sem beszélni. Sajnos, az emberek nagyon távol kerültek a halál, és a saját halandóságuk tényétől. Úgy teszünk, úgy élünk, mintha az elmúlás csak másokat érintene, minket vagy a szeretteinket nem. Ma már nagyon nem tudnak mit kezdeni az emberek a halállal, a veszteséggel és a gyásszal. Nem tudjuk mit mondjuk, ha szembe találjuk magunkat egy gyászolóval, nem tudjuk ilyen helyzetben, hogyan viselkedjünk. Persze nem is arról kell szólni az életnek, hogy állandóan ezzel foglalkozunk, mert akkor nem marad időnk élni. Mégis, nagyon fontos lenne, hogy a halált az élet szerves részének tekintsük. Ezért, ha van egy olyan platform, mint az engeddel.blog.hu, ahol akár csak egyetlen ember is vigaszt vagy fogódzót talál, akkor már megérte bekapcsolódni ebbe a munkába. Nekem ez a legfontosabb motiváció. 

Van egy saját blogod is, a Lélekgondolat. Milyen kérdésekkel foglalkozol ott?
Lung Andrea: Szerettem volna azokat megszólítani, akik szeretik a tartalmas beszélgetéseket, szeretnének tudatosabban élni. Egy kicsit mindenről szó van itt, ami egy embernek valamiért fontos lehet. A blog után létrejött egy Facebook-csoport is. Aki csatlakozik, azzal közösen gondolkozunk el az élet dolgain, és ha valamelyik téma megszólítja, kicsit szembenézhet önmagával, hogy nyitottabb szemmel járjon. Nagyon szeretem a Lélekgondolatot, de nagy felelősség is egy ilyen közösségi oldal. Kérdéseket is kapok, és szívesen válaszolok is mindenkinek, ha tudok. De azt fontos tudni, hogy ez nem egy online pszichológiai tanácsadó platform. Erre ez a fórum nem alkalmas. Sajnos üzenetváltásokkal nem lehet megbeszélni sem, nemhogy megoldani egy problémát. 

Mióta foglalkozol a halállal/gyásszal kapcsolatos kérdéskörrel?

Lung Andrea: Már nagyon korán mellém szegődött ez a téma, de igazán az Everrip adott lehetőséget először a témával kapcsolatos gondolataim megosztására. Nagyon sok arcát láttam fiatal koromtól kezdve az elmúlásnak, minden egyes ember, akit láttam meghalni, tanított nekem valamit. Azt hiszem, hogy ha az ember valamivel sokszor, sokféleképpen találkozik, és nem tud rá értelmes, kézzel fogható magyarázatot találni, akkor kutatni kezdi ennek az értelmét. Voltak olyan megéléseim a halállal kapcsolatban, amelyek a mai napig hatással vannak rám. Megtanultam belőlük, hogy az élet bizony egy perc alatt véget érhet, egy földmunkával kedélyesen eltöltött nap után, vagy azt, hogy tizenévesen is eldobhatja valaki az életét, mert hirtelen nem tud más kiutat, mint feltépni egy ablakot és kilépni rajta. Azt gondolom, hogy a halálnak ezer arca van, de nem mind félelmetes. Annál inkább az lehet a hátramaradottaknak az a megfoghatatlan üresség, mélységes döbbenet és fájdalom, amivel szembesülniük kell. 

Edukációs jellegű írásaid vannak, hiányosság tapasztalható ezen a téren az átlagembernél?
Lung Andrea: 
Igazából az a jelenség, hogy az emberek eltávolodnak a születés és a halál természetes mivoltától, nem egyedi eset, sokkal inkább egy modern kori társadalmi probléma. Régen az emberek otthon születtek és otthon is haltak meg, a szeretteik körében, ma már sajnos nem ez az általános. Ma már úgy kell a veszteséggel megbirkózni, hogy közben a világ egy pillanatra sem áll meg, nem lesz kevesebb a feladatunk, nem lesz több időnk magunkra. Költséges és időigényes problémát jelent, ha valaki meghal. Azzal sem vagyunk tisztában, hogy mit kell tennünk, ha valaki meghal, hogy kell megszervezni a temetést, kihez kell fordulnunk, mit mondjunk egymásnak, hogyan segítsünk, mire lehet egy gyászolónak szüksége. A búcsúszertartásokat megszervezzük, de nem tudunk elköszönni, részvétet nyilvánítani. Csak kevesen tudják csendben várni a halált, ülni valaki mellett, fogni a kezét, amíg el nem jön az idő. Nem tudjuk, hogyan kell. Nagyon fontos lenne, hogy ezeket a helyzeteket is meg tudjuk élni, ahelyett, hogy otthon rettegve várjuk azt a bizonyos hívást a kórházból. Mindenkit érint, ezért fontos, hogy újra megtanuljuk a halállal kapcsolatos alapvető viselkedésformákat. Hiszen a halál az élőket tanítja. Ők azok, akiknek segíteni kell elfogadni, megbékélni vele. 

Szerinted megváltozott az emberek hozzáállása a halálhoz?
Lung Andrea: Ma már leginkább az a hozzáállás, hogy nincs hozzáállás, aztán ha mégis valahogy keresztezi a halál az utunkat, mélységesen megdöbbenünk. De amíg nem kényszerít rá az élet, úgy vagyunk vele, hogy jobb elkerülni ezt a kényes témát. A halál gondolata félelmetes. Különösen a mai ember számára, aki mindent szeretne az irányítása alatt tartani. Hideg, személytelen kórházakban születünk és hagyjuk itt a testünket. Sokszor teljesen egyedül, esetleg szobatársakkal körülvéve, kizárva minden intimitást. 12167861_10153695890738044_239432682_n_1.jpgA mai rohanó világban már alig jut hely a gyásznak. Idő hiányában kihalnak a szokások is. A legtöbb helyen nincs már mód a virrasztásra, nem lehet elköszönni meghitten az elhunyttól, nem a családtagok mosdatják-öltöztetik a halottat, mint régen. Személytelenek lettek ezek dolog, pedig nagyon fontos rituálék. Sokan döntenek úgy, hogy nem nézik meg a halottaikat. Az egész lényünk próbál, amennyire csak lehet, kimaradni, távolságot tartani az elmúlástól. Ma már ritkábban megy az ember temetésekre is. Állandóan rohanunk, és még akkor is nehéz sok embernek egy pillanatra behúzni a féket, ha valaki meghal körülöttünk. Így szinte nincs időnk és lehetőségünk igazán gyászolni sem. Valahogy annak ellenére, hogy rettegünk a haláltól, elfelejtettük megadni a tiszteletet neki.  

Mit javasolsz a gyászolóknak?
Lung Andrea: Azt, hogy ne szégyelljék a könnyeiket, az érzéseiket. Merjék felvállalni a törékenységüket. Éljék meg a gyászukat, amennyire tudatosan csak lehet. Méltón az elhunyt emlékéhez. Ha itt az idő, bátran nézzenek szembe a veszteség okozta félelmekkel. Ha kellő türelemmel állunk önmagunkhoz, lassan megértjük és elfogadjuk a történéseket, így elmúlik majd a félelem is. Egy veszteségélmény és a gyászmunka sokat formál egy emberen és sokszor a fontosnak tartott emberi kapcsolatokon is. Van, hogy egy teljesen más élet felé nyit ajtót. Nem szabad elfelejteni, hogy a gyászolónak ilyenkor valamilyen formában mindig meg kell újulnia. Újra ki kell alakítania az életét, új szokásokat, ritmust kell felvenni. Fontos, hogy megéljék a gyászolók a gyászmunka folyamatát, minden olyan érzéssel együtt, melyet előhív belőlük a fájdalom. Minden ember másképp éli meg a veszteségeit. Nincs recept. Merni kell segítséget kérni, ha egyedül nem megy. Jót tehet, ha az ember beszélget a családtagokkal, a barátokkal, de ha kell, forduljanak szakemberhez. Van, hogy valaki megakad a gyász egyik vagy másik lépcsőfokán. Ilyenkor szükség lehet a professzionális támogatásra. A gyász nem mentális betegséget jelent, hanem egy átmeneti, nehéz helyzetet, melynek feldolgozásában már néhány beszélgetés is nagyon sokat segíthet. A Napfogyatkozás Egyesület csoportjai sokat tehetnek ilyenkor a gyászolóért. Ha valaki nem szeretne ilyen formán külső segítséget igénybe venni, de keres valamilyen mankót, Singer Magdolna, a téma elismert hazai szakértője, sok segítő könyvet publikált már a témában. (Libri) Ha az ember tudja, hogy nincs egyedül a fájdalmával, az már egy segítség lehet. De a legfontosabb mégis az a felismerés - és talán ezt a legnehezebb elfogadni -, hogy a halál élni tanít minket. Akkor is, ha sokszor nagyon sokáig nem vesszük ezt észre.

(Fotó: A.K., Sós Éva, felelős szerkesztő írása)


Fontos! Az engeddel.blog.hu független bármely politikai vagy vallási nézettől, és tevékenységével sem kíván semmilyen konkrét politikai vagy vallási szervezetet támogatni. A blogbejegyzésekhez hozzáfűzött kommentek nem a www.everrip.com nézeteit tükrözik. Bloggereink a posztokat segítő szándékkal írják, de a hozzászólásokat nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Ezért kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! A szélsőséges megnyilvánulásokat moderáljuk!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://engeddel.blog.hu/api/trackback/id/tr327866520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.