Emlékezés az égiekkel élő szeretteinkre

2015/11/05. - írta: Független Én

gyászszakaszai.jpgAz emlékezés nehéz. Feltépi a fájó sebeket. Csak ma emlékezem? Nem!!! Mindig, minden áldott nap. Mindig, minden áldott órában, percben, másodpercben. Hol vidáman, mosolyogva tekintek vissza rád...

De vannak idők, mint a mai, amikor valahogy mások az energiák. Fájók, felkavarók. Megint az a mély űr, mit a halál tépett szívembe. Oly fájó, hogy szinte elviselhetetlen, ahogyan a semmit érzem.

Látok jeleneteket. Egészen élesen. Mintha tegnap történt volna. Ledobod a táskád és kérded:
- Mi a kaja?
Vagy ülsz mellettem némán a kocsiban, mikor utoljára hoztalak haza a vonattól. Néha rád pillantok.
 Kérdezem:
- Mi baj?
- Semmi - jön a válasz.

Még Te sem tudtad. Érezted a búcsú közeledtét. Aztán nézlek. Ott állsz a tükör előtt. Borotválod a hajad. Egészen elmélyedve a gondolataidban. Nem tudod, hogy nézlek. Pedig már sejtjeim jelzik a rossz közeledését. Még nem tudom, mi lehet a borzalom. Magyarázkodom. Biztosan átmeneti. Ne hallgass a lelked suttogására. Hülyeség.

Az legutolsó villanás, amikor még élve láttalak. Hajnali négy. Végre megjöttél. Felkelek, hogy lássalak. Lehajolsz. Leteszed az edzőtáskád. Felpillantasz rám, felejthetetlen mosolyoddal. Olvasom arcodról:
- Látod! Itt vagyok épen. Semmi baj.

Innen visszatekintve, összeépítve a képkockákat, azt mondom: lehetett sejteni.
Ennyi jutott nekünk. Ennyit vállaltunk közösen. Néha egészen biztos vagyok abban, hogy nekem, a hátramaradottnak, mi dolgom van még. Néha nem.

Leamputálták a gyerekemet - gondolom magamban. Reszketnek a dominók. Erő kell, hogy megtartsam. Senki sem áll rendelkezésedre. Csak a hit. Minden egyes gondolattal nekem kell megküzdenem - hajtogatom. Sokszor menekülök. Menekülök a gondolatok elől. Megtöltöm a napokat rituálékkal. Munkával. Igen, a munka nemesít.

Nem szabad mindig elfutni. Úgyis utolérnek. Hagyom. Hadd fájjon. Igazából meghajlok mindenfajta érzés előtt. Mint a nád az enyhe szellőnek, a tölgyfa a viharnak. Azt hiszem, ez a titok. Az erőm titka. Nem szegülök ellen semminek.

Az emlékezés édes-keserű. Nehéz. Iszonytatóan nehéz. De ez jutott. Akkor teszem jól, ha a legnagyobb tisztelettel teszem. Az életem értelme átfogalmazódott. Megíratott. Átíratott. Vagy eredetileg is így volt összerakva a sorskerék? És haladok egyenesen azon az úton, ami nekem szánt az ég?

Kérdések. Feltartóztathatatlanul jönnek. Sokszor meg vagyok győződve róla, hogy tudom a választ. Ez jó. Ám néhány nap, hét után újrafogalmazódnak. A korábbi válaszok elillannak, mint a virágillat a tavaszi szélben.

Nevetni és sírni. Elbújni és megmutatkozni. Visszanézni és előretekinteni. Félni és merni. Reszketni és megkeményedni. Segíteni és segítségre szorulni. Elnémulni és megnyílni. Táncolni és megkövülni, összegörnyedni és felállni. Egyensúly. Harmónia. Hit. Az élet törvényei. Velük kell, velük lehet élni. Sehogyan másként.

Dani! Köszönöm, hogy segítesz.
2015.11. 01. mindenszentek

Szerző: Weitz Teréz
További írások a szerzőtől: www.karrierkod.hu


Fontos! Az engeddel.blog.hu független bármely politikai vagy vallási nézettől, és tevékenységével sem kíván semmilyen konkrét politikai vagy vallási szervezetet támogatni. A blogbejegyzésekhez hozzáfűzött kommentek nem a www.everrip.com nézeteit tükrözik. Bloggereink a posztokat segítő szándékkal írják, de a hozzászólásokat nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Ezért kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! A szélsőséges megnyilvánulásokat moderáljuk!

Címkék: vallomások
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://engeddel.blog.hu/api/trackback/id/tr108052224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.