A harmincas éveiben az ember igyekszik változtatni az életén. Megszabadul a felesleges dolgoktól és nyitottá válik az új ismeretek, kapcsolatok felé. Így találkoztam Évával. Azt mondták nem létezik szerelem első látásra, pedig itt ez történt. Sokat beszélgettünk és fél szavakból is értettük egymást. Teljesen egy hullámhosszon voltunk. Pedig óvatosabbnak kellett volna lennünk, hiszen mindkettőnk mögött egy sikertelen házasság állt. Éva egy hosszú barna hajú, zöld szemű, boszorkány volt, nagy empátiával és elsöprő érzelmekkel. Képtelenség volt nem szeretni! Ő azt mondta: én vagyok, akit mindig keresett, a nyugalom, a biztonság és a férfi, akire felnézhet. Egyszóval lángolt a szerelem, 35 évesek voltunk és a jövőt terveztük. Össze akartunk házasodni! De a Sors, a Fátum, az Isten mást akart…
Éva megbetegedett és bevittem a kórházba. Eleinte nem gondoltam semmi rosszra, még akkor sem, mikor a főorvos hivatott. Közölte velem, hogy leállt a máj működése és vagy elindul magától, vagy a Kedvesem meghal. Először fel sem fogtam, hogy mit mond! Kértem, indítsák újra, vagy csináljanak májátültetést! Mindenre nemleges választ kaptam. Ekkor kezdett tudatosulni bennem, hogy itt valami szörnyűség közeledik. Az egész betetőzéseként a főorvos közölte, hogy Évának még egy hete van hátra az életből. Micsoda egy hét volt mindkettőnknek! A Kedvesem napról napra rosszabbul lett és én nem tehettem semmit. A végén már alig tudott beszélni, de az utolsó szavai beleégtek a lelkembe: „Nem akarok a boldogság kapujában felfordulni!” Aztán a hetedik napon már csak egy üres ágyat találtam…
Összeomlás
Kívülről nézve elég jól tartottam magam. Valójában belül végtelen ürességet éreztem, valahogy úgy, mint Ádám az Ember tragédiájában. Elvesztettem azt, akit nagyon szerettem, akivel a jövőt terveztem és le akartam élni az életem. Nappal még valahogy telt az idő, intéztem a temetést, dolgoztam, működött a rutin. De azok az esték szörnyűek voltak! Egyedül voltam a lakásban és minden Évára emlékeztetett. Rettenetesen hiányzott! Hangosan beszéltem hozzá, hogy megtörjem a csendet, de sohasem válaszolt. Esetenként leittam magam a sárga földig, de a fájdalom nem enyhült. Néha már sikerült egy kicsit sírnom, de ez csak átmeneti enyhülést hozott. Gondoltam a temetés után könnyebb lesz, hát nem lett! Sőt, ekkor szembesültem azzal, hogy a veszteség végérvényes és visszafordíthatatlan. Felfogtam, hogy egyedül vagyok és nem tudtam, hogyan tovább. Az a képzet kezdett eluralkodni rajtam, hogy a történtek ellenére is boldog akarok lenni! Megpróbáltam új partner kapcsolatokat létesíteni. Na, ezek szerencsére mind tiszavirág életűek voltak. A kiszemelt nők gyorsan megértették, hogy Éva után csak pótszereplők lehetnek, ezért kiadták az utamat. Volt köztük, aki közölte, ha már túlléptem a veszteségen, akkor jelentkezzek. Így ez az ötletem is megbukott, szerencsére! Az idő múlott és a fájdalom kissé enyhült, én pedig a munkába menekültem. A lelkemben még mindig ott volt az űr és nem tudtam, mit kezdjek vele. Ekkor felmerült egy lehetőség…
Felemelkedés
Özvegy édesanyám hazahívott. Visszaköltöztem oda, ahol születtem, gyermek voltam és felnőttem. A gyökereimhez, amelyek egy életen át táplálják az embert. Nagyon jó döntés volt, mert elindított a talpra állás útján. A környezet, a gyermekkori emlékek és a barátok, ismerősök lassan normális kerékvágásba tereltek. Anyám, pedig kitartóan ápolgatta a sérült lelkem. Ennek eredményeképp végre alaposan kisírtam magam! Ez hihetetlen megkönnyebbülést és felszabadulást jelentett. Mintha egy nagy tehertől szabadultam volna meg, ismét szabadon lélegzem és emelt fővel járok. Éva emléke szinte észrevétlenül az életem részévé vált, elválaszthatatlanul bennem él tovább. Olyan lett számomra, mint egy lelkiismeret. Döntéseimet átfuttatom az Ő kontrollján: vajon Éva örülne ennek? Ismét tudok tervezni és célt is találtam az életemnek! Első házasságomból született Eszter lányomat fogom segíteni minden tehetségemmel. A magánéleti boldogság helyébe a szülői gondoskodás lépett. Ez az én kálváriám története!
Lugosi József
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.