Csak az igaz, amit látunk?

Olyan társadalomban nőttem fel, ami azt tanította: csak az igaz, amit látunk-hallunk. Te vagy a fontos. Ha nem, tedd fontossá magad. Az, aki a gyász ideje alatt még mindig meg van győződve arról, hogy az az igaz, amiről meggyőződik, annak nagyon nehéz.

Barátnőm, Márti – aki minden porcikájában ateista, csak a tudományban hívő lélek – sokszor kinevetett, amikor a többi, spiritualitásra nyitott barátnőimmel megvitattuk az élet értelmét. Ez még Dani hazaérkezése előtt történt. Aztán már csak akkor beszéltünk a reinkarnációról, mennyországról, amikor Márti nem volt jelen. Jobbnak láttuk így. A tragédia megtörténte után viszont így szólt Márti:
- Irigyellek. Nekem nehéz lesz elveszíteni, mert nem hiszek abban, hogy nincs vége.

Dani halála után minden idegszálammal kerestem a bizonyítékot arra, hogy nem lehet csak ennyi az élet. Mert annak nincs értelme. Az egyik olvasmány követte a másikat. Faltam a HKÉ-beszámolókat. Nekem segítettek. Az, hogy a fiam a születésnapom előtt, március 15-én halálos balesetet szenvedett, nem véletlen volt. Erősen hiszem, hogy ez a sors akarata volt. A sors szabja meg, hogy mikor kell búcsút vennünk egymástól. Még mi is benne vagyunk a döntésben.

Dani hazaérkezésével sok embernek nyitotta fel a szemét. Ő már otthon van. A földi lét mindenki számára csak egy utazás, egy megtapasztalás. Megtanította nekünk, milyen értékes a pillanat. Milyen fontos az önfeledt nevetés. Az életöröm. Az életigenlés.

Milyen fura. A halál tanítja meg az életigenlést. Boldogok lehetünk. Örülhetünk annak, ami van. Megmutatta, hogy semmi sem állandó. Rácsodálkoztak a barátok. Dani? A mindig vidám, kiegyensúlyozott, biztonságot nyújtó. A mindig mindenre választ adó, könnyed, olykor szertelen ember csak így könnyedén távozik? Hát hogy van ez? Látod! Senkit sem birtokolhatsz. Szíved legszeretettebb lényét is csak kölcsönkapod. Sosem lehet tudni, mennyi időre.

Mi lesz a hátramaradottakkal?

Sosem kerestem a választ arra, „mi lett volna ha…”.
Így van. Visszafordíthatatlanul így van. Nem játszom el a gondolattal, hogy másként is történhetett volna. Ha 2 perccel később indul. Van, ami van. El kell fogadni. Meg nem másítható. Ha hinni tudsz abban, hogy szeretted jól van. Boldog. A földi megpróbáltatásoktól mentes. Nem kell küzdenie, csupa boldogság, szeretet, jóllét veszi körül, akkor mit akarsz még?

Semmi sem véletlen. Mit akar Isten a hátramaradottakkal? Ma ezt szeretném tudni. Mit kell nekem megtanulnom? Milyen úton kell tovább mennem? Mert más az utam. Az egészen bizonyos. A változás, mely a villámcsapás után megrengette egómat, teljes lényemet, már nyilvánvaló. Régen nem mertem hitemről nyíltan beszélni. Hát még írni. Talán ez az én utam? Bátran megmutatni,  mit érzek? Vállalni azt, aki vagyok? Meg tudni feledkezni az egómról és meg tudni keresni a valódi énemet? Visszatérni az eredethez? Tanítani, mint eddig is tettem, de már másként?
Földi létem során nem tudom meg. Csak azt tehetem, hogy figyelek a belső hangra. Jó e az, amit teszek.

Szerző: Weitz Teréz
További írások a szerzőtől: www.karrierkod.hu

Fontos! Az engeddel.blog.hu független bármely politikai vagy vallási nézettől, és tevékenységével sem kíván semmilyen konkrét politikai vagy vallási szervezetet támogatni. A blogbejegyzésekhez hozzáfűzött kommentek nem a www.everrip.com nézeteit tükrözik. Bloggereink a posztokat segítő szándékkal írják, de a hozzászólásokat nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Ezért kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! A szélsőséges megnyilvánulásokat moderáljuk!