„Nem azt akarom mondani, hogy szeretni kell a halált; az életet kell olyan egyértelműen, számítások és válogatás nélkül szeretni, hogy ez a szeretet természetesen, az élet részeként foglalja magába a halál szeretetét is, a halálét, mely az élet másik oldala.” (Rainer Maria Rilke)

A halál szó csendet, nyugalmat jelent az arab nyelvben. Akkor beszélünk halálról, amikor a test és a lélek kapcsolata megszűnik. Ezzel zárul le az evilági élet és kezdődik a valódi, az örök, a túlvilági élet. „Az evilági élet csak mulatozás és játék. A túlvilági lakhely az [örök] élet! Bárcsak tudnák!” (Korán: 29,64) A túlvilági létről a Korán és a Prófétai hagyományok azt írja, a halál elkerülhetetlen, nem lehet kitérni előle, nem lehet elmenekülni előle és megvan a pontos ideje. Az Allah által előírt határidő megváltoztathatatlan! A Korán szerint a nemzeteknek is meg van írva az az időpont, amikor megszűnnek létezni. Sem az emberek, sem pedig a nemzetek nem tudják, hogy ez mikor következik be. Ezt nevezik a rejtett dolgok kulcsának, mert a választ csak Allah tudja! Ez egyike azon titkoknak, amelyeket Allah megtartott magának.

Nem szabad vágyni a halálra, még akkor sem, ha valaki súlyos beteg és nagy fájdalmai vannak. Haldokló mellett ajánlott a „Jaszin” (36.) szúrát (Korán fejezetet) olvasni; mely az Utolsó Ítéletről, a hívők és hitetlenek feltámadás utáni sorsáról szól. Eközben a jobb oldalára fektetik a haldoklót és Mekka irányába fordítják. Emlékeztetik arra, hogy mondja el az iszlám tanúságtételt: „Nincsenek istenek, csak az Isten és Mohamed az Isten prófétája.” A hagyomány szerint, aki ezt kimondja azonnal a Kertbe (a Paradicsomba) jut. Nagyon fontos, hogy megkérdezzék az agonizálót, hogy nincs-e tartozása vagy bepótolandó böjtje, ugyanis ezeket a hozzátartozók átvállalhatják helyette és ezt a terhet már nem viszi magával.

Miután bekövetkezett a halál, elhunytat minél hamarabb, lehetőleg még aznap el kell temetni. Az egyik lehetséges magyarázat a temetés gyorsaságára az az elképzelés, hogy az angyalok a halál pillanatában kiveszik a lelket a testből és felviszik az égbe, az Isten színe elé, majd visszahozzák. A lélek a sírban, a test mellett várja a feltámadást és a testnek már a sírban kell lennie, amikor az angyalok visszahozzák a lelket. A másik lehetséges magyarázat az a felfogás, hogy a test és a lélek Allahtól származik és azért kell rögtön eltemetni, hogy ezek mielőbb vissza kerüljenek hozzá. Nem szabad temetni pontban napkeltekor, amikor a nap a zeniten áll és napnyugtakor; mint ahogy ezekben az időpontokban imádkozni sem szabad. Ez a tilalom összefügghet a napimádat pogány szokásának elítélésével.

Mivel az iszlám testi feltámadást hirdet, tilos a hamvasztásos temetkezés!

Az iszlám nagyra becsüli az embert élve és holtan egyaránt, ezért ha valaki meghal, a muszlimok közös kötelessége mosdatni, illatosítani, halotti lepelbe tenni, imádkozni felette, elkísérni a sírig, eltemetni és fohászkodni érte.

A temetést előkészítő szertartások

Ha valaki meghal, lecsukják a szemét, mert a hagyomány szerint a szem követi a lelket, amikor az angyalok elviszik és ezért akad fel. „ Bizony, amikor a lélek elvitetik, a szem azt követi.” Állát felkötik, mert minden nyílásnak zárva kell lennie, ízületeit megmozgatják, hogy meg ne merevedjen.

A halál után el kell végezni a test mosdatását. Ez leginkább az imádkozások előtti mosakodáshoz hasonlatos, csak épp a halott helyett az élők végzik. A halottat lehetőleg családtag, méghozzá azonos nemű családtag mosdatja. Felemelik ülő helyzetig, nyomják a hasát, hogy kiürüljön a tartalma, majd bő vízzel leöblítik. A mosdatás langyos vízzel, mosószerekkel és tiszta ruhadarabokkal történik; ügyelve arra, hogy megőrizzék a halott szemérmét. Miután ezzel végeztek, jön a „wudu”-nak nevezett rituális lemosási ceremónia, mely az ima előtti mosakodáshoz hasonló. Először a „Biszmillah” (Isten nevében) kifejezést mondják ki, majd megmossák a halott arcát, kezeit, karjait, megtörlik a fejét, fülét, végül a lábait. Fogait vizes ruhával áttörlik, orrát kitisztítják. Ezután megmossák a jobb majd a bal testfelületet is. A mosdatásnál kámforos vizet használnak illatosítás céljából. A leírtakból kitűnik a fizikai és a rituális tisztaság fontossága. A fizikai tisztaságot magának a testnek a fizikai megtisztítása, a látható szennyeződések eltávolítása jelenti. Ezt egészíti ki a rituális tisztaság, amit az ima előtt végzendő tisztálkodás biztosít a halott számára. A halottnak tisztán kell távoznia, hogy a tisztaság állapotában várja a feltámadást és állhasson Isten előtt az Utolsó Napon.

Amennyiben csatában, mártírként hal meg valaki, akkor csak el kell temetni, mosdatni nem kell. Abortusz esetén, ha a magzat 4 hónapnál idősebb volt, nevet kell adni neki, meg kell mosdatni és el kell mondani a halotti imát. Amennyiben ennél fiatalabb volt, névadás, mosdatás és halotti ima nélkül el lehet temetni. Bár az öngyilkosság tilos az iszlámban, mindezek ellenére az öngyilkost is mosdatják, imádkoznak érte és Isten bocsánatát kérik számára.

Az elhunyt megtisztítása után következik a halotti lepel illatosítása és a test lepelbe csavarása. A lepel fehér színű, a férfiakat három, a nőket öt lepelbe csavarják. A leplet rendszerint háromszor betömjénezik. Azoknál - akik életük során elvégezték a zarándoklatot - az ihram-ruhát (zarándok ruha) varrják össze és ezt használják halotti lepelként. Az is előfordul, hogy elviszik a halotti leplet magukkal a zarándoklatra és megmossák a szent Zemzem forrás vizében, így biztosítva rituális tisztaságát; átitatva a hely és a zarándoklati ruha esetében, a cselekedet szentségével. A lepelbe csavart testet a férfiak a vállukon viszik az ima helyére.

Az imám (aki az imádkozást vezeti), amennyiben a halott férfi, a fejénél áll; ha nő, akkor a test közepével egy vonalban. Az imádkozók három sorban állnak az imám mögött. A halotti imádkozás közben nincsen leborulás és meghajlás, állva végzik. Ez azért fontos, mert nem halottnak imádkoznak, hanem a halottért Istennek! A halotti ima négy részből áll: 1. Fatiha mondása (a Korán első fejezete); 2. Mohamedért imádkoznak; 3. az elhunytért imádkoznak; 4. az összes hívőért imádkoznak.

A temetés szertartása

Az ima után azonnal elviszik a halott testét a sírhoz. A koporsót, vagy a testet négy ember a négy sarkánál fogva viszi és a kísérők követik őket. A kísérők teljes csendben követik az elhunytat, csak magukban fohászkodhatnak Allahhoz. Nők a halottat nem kísérhetik, nem vehetnek részt sem a halottas menetben, sem a temetésen. A sír kb. egy embernyi mély lehet, csak homokból és földből állhat. Úgy kell kiásni, hogy ha a halottat beleteszik és jobb oldalára fordítják, akkor a Kibla (a Kába köve Mekkában) felé nézzen az arca. A test helyét úgy alakítják ki, hogy stabilan feküdjön a jobb oldalán és védve legyen a föld súlyától. A halottat – még ha nő is – a férfiaknak kell a sírba helyezni. Itt a rokonok előnyt élveznek. Amikor a sírba teszik, a következőket mondják: „Allah nevében és a szunna [A szunna, Mohamed próféta szokásainak és mondásainak gyűjteménye; a Koránnal egyenértékű jogforrás!] szerint, amit Allah küldötte hagyott ránk”, majd betemetik földdel a gödröt; minden jelenlévő tesz a sírba legalább három maréknyi földet, kifejezésre juttatva ezáltal is az együvé tartozást és így mintegy közösen temetve el a halottat. Ugyanakkor ez arra is emlékezteti őket, hogy valamikor rájuk fogják dobni a földet.

A sír felépítménye nem haladhatja meg az egy araszt, nem lehet magasabb a teve púpjánál. Ennek célja, hogy a sír ne váljon zarándokhellyé és ne essen ezáltal a muszlim a társítás bűnébe, ami a legsúlyosabb bűn az iszlámban. A szunna szerint nem szabad fejfát állítani, de egy kővel meg lehet jelölni a sír két végét a védelem miatt (pl. hogy ne lépjenek rá). A sír fölé tilos bármit építeni, arra bármit írni: nevet, dátumot, Korán idézetet. Egy muszlim temetőben a homokbuckákon kívül semmi sem jelzi, hol fekszik a halott. A muszlimokat csak muszlim temetőbe szabad temetni, egy nem muszlimot, pedig csak nem muszlim temetőbe.

A temetés után a halottat nem szabad búcsúztatni, de a sír mellé állva fohászkodni kell érte, de ezt csak mindenki magában teheti. A Próféta, miután befejezte a halott temetését, állt és azt mondta: „Kérjetek bocsánatot a testvéreteknek, mert most kérdeztetik”.

A temetést követő szokások

A részvétnyilvánítás bárhol és bármikor megtörténhet. Bármilyen szóval lehet részvétet nyilvánítani, ami a csapást enyhíti és vigaszt nyújt, de a szunna szerinti szöveget is lehet mondani: „Allah növelje meg jutalmadat s tegye széppé gyászodat, s bocsásson meg a halottadnak”. Tilos azonban a halotti tor! Épp ellenkezőleg, a szunna szerint a rokonok és a szomszédok készítenek ételt és küldik el azt a halott családjának.

Az iszlámban a gyász lényege, célja és értelme: a díszek elhagyása, a szépítkezés és illatosítás nélkülözése. A nőnek három napig szabad gyászolnia a rokonát, amennyiben a férje nem tiltja neki. Ennél hosszabb ideig nem gyászolhat, kivéve, ha a férje halt meg. Akkor négy hónapig és tíz napig kell gyászolnia. E hagyomány értelme abban áll, hogy amennyiben terhes a gyászoló nő, ez kiderüljön. Ez idő alatt nem mehet férjhez és nem díszítheti magát, viszont megengedett munkát végezhet. Tilos a gyászolónak elégedetlenségét tettekkel kifejezni: saját maga bántalmazása, haj leborotválása, ruha szétszakítása. Az iszlámban nincs a gyásznak színe és nincs kifejezett gyászruha sem. A gyászolónak díszek nélküli, figyelemfelkeltést elkerülő ruházatban kell mutatkoznia.

A sírok látogatása megengedett, azzal az egyetlen céllal, hogy emlékeztesse a látogatókat a halálra és az Utolsó Napra; viszont nem szabad virágot vinni vagy gyertyát gyújtani a sírnál. A halottért pedig fohászkodhatunk, s jót téve vele bocsánatot kérhetünk számára. Nagy bűn, társítás a halotthoz imádkozni, tőle kérni segítséget vagy áldást. Amikor egy muszlim meglátogat egy sírt, a következőket kell mondania: „Békesség reátok, e temető hívő és muszlim lakói, mi—ha Allah is úgy akarja—csatlakozni fogunk hozzátok, kérjük Allahot, hogy nekünk is és nektek is adjon védelmet (jólétet).” A sír látogatása bármely napon történhet, nincsenek kiemelkedő napok. A nők is ellátogathatnak a sírhoz. Nem szabad a sírra ülni és rálépni, figyelmen kívül hagyva az ott eltemetett embereknek járó tiszteletet.

Az iszlám szerint fontos, hogy minden nap úgy éljünk, mintha az lenne az utolsó, hiszen nem tudhatjuk, hogy mikor következik be a halálunk pillanata; és akkor már késő lesz megbánni bűneinket, bepótolni hiányosságainkat, jót cselekedni, hogy jót vihessünk magunkkal az örök életbe.

Összegezve elmondhatjuk, hogy a muszlim ember vallási életének szimbolikus központja Mekka, bárhol van, szívével és tekintetével a Mekkában levő Kába felé fordul. A muszlim közfelfogás ezt így írja le: „A Kába körüli kör ima az egész világot átfogja és a körnek akkor is tagja vagy, ha visznek a sírhoz; ezért fordítod a fejed a halálban is Mekka felé. A halott is muszlim, a közösség tagja marad, csak egy másfajta állapotban létezik tovább.”

Lugosi József