Az első igazi veszteségem

2016/03/11. - írta: Független Én

cseresznyefa.jpg10 és fél éves voltam, amikor meghalt a Nagymamám. Anyai nagymama volt, nagyon közel voltunk egymáshoz. Életemben sokat írtam, de róla még sohasem. Félek attól, hogy minden szó, amit róla megosztok másokkal, elárulja a kettőnk kapcsolatának intimitását.
Nagymamám vidéken élt. A második világháborúban szétlőtték a házukat, amiben még zuhanyos fürdőszoba is volt. Szükségházat építettek helyette. Mivel a család Budapestre menekült, amikor a faluból kivonultak az oroszok, akkor a lakosok elkezdték elhordani a romos házból a bútorokat. 1945 telén visszajött a família a faluba. Ideiglenesen mások házában szállásolták el őket. Akkor vált rendszeressé, hogy arra ébredtek, hogy egy régi bútoruk a kapu előtt áll. Igen. A falu népe, az éjek titkos leple alatt visszahozta hozzájuk az értékeiket.

Miért beszélek a Nagymamám házáról annyit?

Azért, mert a szükséglakásban a régi gazdagságot idéző bútorok között élt Nagymamám. És én ebben a mesés otthonban töltöttem vele nyarakat. Gyerekkorom legszebb nyarait. Mi lavórban fürödtünk, a sparhelten melegítettük hozzá a vizet, amit a falu kútjából hoztunk – és nagyon boldogok voltunk.
Nekem mindent szabad volt nála, kivéve, ami bárki egészségére vagy testi épségére veszélyes. De én nem voltam vad gyerek, így ez a szabály a szabadsággal volt egyenlő.

Hogy halt meg Nagymama?

Karácsonyra készültünk Budapesten. Nagymama jött hozzánk segíteni, de trombózist kapott. Azonnal kihívtuk az orvost, aki kórházba utalta volna, de Nagymamám „megígérte, hogy jó kislány lesz” és otthon maradt. Néhány nappal később rosszul lett. Kihívtuk a mentőt. Agyvérzést állapítottak meg nála. A fél oldalára lebénult. Abban az időben még nem értettek elég jól a stroke-hoz. Állapota rohamosan romlott, végül tüdőembólia okozta a halálát, december 25-én.

Mit éltem át?

Akkor még nem hittem Istenben, amikor Nagymamát elvesztettem. Nagyon sötét így a halál. Mindenki pótolhatatlan. Mindenki egyszeri. Csak egyetlen dolgot mondok el abból, amit akkor érzetem. Mikor buszon utaztam Budapesten, mindig arról ábrándoztam, hogy egyszer csak fölszáll egy idős néni az első ajtón, aki majdnem olyan, mint nagymamám. Miután fölszállt, odajön hozzám és fölajánlja, hogy ő lesz az én új nagymamám.

Mit érzek most?

Szeretetet és hálát. Szeretem Nagymamát és hálás vagyok Istennek, hogy egy melegszívű Nagymamát adott nekem. Hiszem, hogy Nagymamámmal fogok találkozni. Igyekszem visszagondolni, hogy ez vagy azt a háztartási munkát ő hogyan végezte és megpróbálom utánozni. Ennyi.

Címkék: vallomások
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://engeddel.blog.hu/api/trackback/id/tr528465758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása