Mindannyiunk számára természetes, hogy ha elveszítjük egy szerettünket, a gyászt azzal fejezzük ki, hogy feketét öltünk, és egy ideig ez a szín dominál az öltözékünkben. Azonban azt sokan nem tudják, hogy ez a hagyomány honnan ered, mikor alakult ki, és mik is a szabályok pontosan, mennyi ideig „kell” feketében járni.
Fehérből ibolya, bíbor, majd fekete
Ma már furcsa és meglepő lehet, de a gyász színe igen sokáig nem a fekete volt, hanem a fehér. A fekete csak a XVI. században jelent meg, mint gyászszín, előtte a fehéret már egészen az antik idők óta viselték a halál miatti fájdalom kimutatásaként. Később a katolikus egyház nem a fehér, de még csak nem is a fekete mellett tette le a voksát, hanem az ibolya és a bíbor színt választotta. A fekete kifejezetten európai szokás, 1498-ban a francia királynő varratott először fekete gyászruhát a férje temetésére, ezt követően pedig elterjedt a fekete, mint gyászszín.
Meddig kell feketét hordani, ha gyászolunk?
Bár manapság lazábban kezeljük az ilyen szabályokat, régen a gyásznak megvolt a maga menete, amit az emberek pontosan betartottak. Ebbe beletartozott az is, hogy mennyi ideig „kell” gyászolni az elhunytat. Ez általában attól függ, hogy milyen közeli volt a kapcsolatunk a megboldogulttal. Papírforma szerint a közeli rokonokat, vagyis házastársat, szülőt, gyermeket egy évig, testvért, idősebb gyermeket hat hónapig, nagyszülőt hat hétig kell gyászolni. Természetesen mára azt nem vesszük ilyen szigorúan, mindenki addig gyászol, amíg szükségesnek érzi.
Mit jelentett a fekete a külvilág számára?
A fekete ruha elsősorban egy jelzés volt, hogy az illető gyászol, ezért bánjanak vele kíméletesen. Ezt a többség be is tartotta, igyekeztek sokat segíteni a gyászolónak, és nem terhelték fölöslegesen. A színekkel lehetett jelezni a külvilágnak, hogy mennyire mély a gyász. Az elején, mély gyász idején kizárólag a fekete szín volt jellemző az öltözködésben, később, a félgyász idején már vegyülhetett bele szürke, és egy kis fehér díszítés is megengedett volt.
A közösség is gyászolt
Bár most ez furcsának tűnhet, a gyász régen nem csak a hozzátartozóké volt, mások is gyászoltak. Vidéken szokás volt, hogy a szomszédok a tízedik házig ugyancsak részt vettek a gyászban, mégpedig két hétig, a tízedik ház után pedig két napig. Az emberek így az egész faluban osztották a gyászt, a hozzátartozók nem érezték magukat egyedül ebben a nehéz helyzetben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.